Egy szörnyű város, mint Tokió, lelki társakat fogadhat. A naplemente a nagyváros első fényei között mentség lehet arra, hogy a létet összefonja az élet kényszerítő természetének, a vágyakozásnak és a végső reménynek a fonalával a melankólia közös naplementéje között.
A Banana Yosimoto megnyitja az ajtókat a mindennapi japán szellemiség felé. Történetek sorát tárja elénk, amelyekkel felszívhatjuk a japán sajátosságot a legbensőségesebb részében.
Pedig az életérzés végül nagyon hasonló lesz itt vagy ott, annak ellenére, hogy a körülötte épült világ nagyon eltérő lehet. A hat főszereplő, akik átmennek a megfelelő hat történetükön, azzal a feltételezett szándékkal indultak el, hogy a japán társadalmi csoportokat különböző csíkokkal tipikus karakterekre boncolják.
A férfiak és nők, fiatalok és idősek utolsó portréja azonban minden korábbi címkézés törlésére szolgál. Nincs ideológiai vagy erkölcsi szándékosság, ez arról szól, hogy felfedezzük, mennyire egyenlőek vagyunk, amikor körüljárjuk a környező világunkat, belülről.
Az egyetlen különbség az a tapasztalat, amely a cselekvés egyik vagy másik irányába vezetett bennünket. De az ember mindentől megfosztva egyformán alkotja mind a víz nagy részét, mind a hasonló érzelmeket.
Húszévesen ugyanúgy abbahagyjuk a szeretést, mint hetvenévesen, ugyanolyan nyugtalansággal szenvedünk veszteségeket, ugyanazzal a túlélési sejtszükséglettel ébredünk fel, ugyanazzal a lezárással eltévedünk útközben.
És minden, abszolút minden végül a boldogság megtalálására irányul, bármennyire is mulandó.
Yosimoto minden egyes karaktert a jelenlegi Japánból merít a saját környezetében. Néhányukban megfejtsük az ősi hagyományokat, másokban pedig ugyanazt a globalizációs folyamatot fedezzük fel. És még mindig lenyűgöznek a különbségek.
De ami igazán lenyűgöző, annak a közös érzésnek a felismerése, amely mindannyiunkat ural, a felkelő nap országától a világ másik végéig.
Megveheti a könyvet Gyík, Banana Yosimoto novelláskötete, itt:
1 gondolat a "Lizard, by Banana Yoshimoto" -ról