Mindig azt mondták, hogy nincs rosszabb, mint egyedül lenni az emberek közelében. Ez a fajta melankolikus rajongás mások életéért, a hiány vagy hiány hiányában, brutálisan paradox lehet.
De azt is mondják, hogy a melankólia definíciója: a szomorúság boldogsága. Ez a nagyon alternatív definíció már más nagyságot kínál a magánynak. A kreativitást magányban érzékelik, a tiszta érzést kitalálják, és egyszerű kontraszt alapján felismerik, hogy valamikor boldog volt, teljesen boldog.
Ez a könyv arról a kreativitásról szól, amely a magányos órákban felhalmozott nosztalgiából született. A szomorúságot, de az érzelmi és fizikai szenvedélyt is leíró oldalak között a varázslat egy bizonyos pontja húzódik meg, amely szembesít bennünket a végső igazsággal, de élvezheti a megmaradt apró igazságokat. Ez a Magányos város könyv pedig néhány olyan szereplő kreatív magányát tanítja meg nekünk, akik az emberi lélek legmélyebb kútjából osztják meg az emberi létezés apró darabjait.
Az élet sokat jelent erről: felismerni a létfontosságú vereséget minden egyes megtett lépésnél, szembenézni azzal, hogy a kezek, amelyek elvisznek, egy napon el fognak menni, meg akarják festeni vagy meg kell írni a világ perspektíváját, hogy el tudják magyarázni, hogyan látják a magány, ami vár ránk, mindenkire.
És végül ez a történet létfontosságú, mert a magányban nagy adag tisztaság van, hogy visszautasítsák a mesterségeset és az anyagot, és maradjanak a szellemieknél és megfoghatatlanoknál. Mert végül, amikor mindannyian elmenekülünk a magány utolsó pillanatai elől, csak egy homályos emléknek örülhetünk, amely elhalványul az utolsó fénypontban, amelyet szemünk lát.
Megveheti a könyvet A magányos város, a legújabb regény Olivia laing, itt: