Daniel Fopiani 3 legjobb könyve

Vannak olyan feltételek, amelyek esszenciákat, fémjeleket jelölnek ki. Ban ben Daniel Fopiano ilyesmi történik A fa győztese o Lajos István. Ezekben a másodpercekben a rendőrség, az első a katonaság. És ez az, hogy az előzetes elképzeléseknek a kreatívban soha nincs értelme. Mert a fegyveres testek és az irodalomtól vagy művészettől való távolságtartás közötti könnyed asszociációk puszta homályosság, előítéletek, sok jelentés nélkül.

Valójában van valami kétségtelen cselekménytámogatása egy olyan előadásban, mint ezeknél a szerzőknél, akik életük egy pontján előreláthatatlan forgatókönyvekben jelennek meg, ahol a kockázat és a világ kevésbé barátságos oldala víziókat ébreszt arról, hogy mi is az emberiség a maga teljességében. radikális szempont a rossz és a jó számára.

Ennélfogva Fopiani esetében talán a noir is a leszállópálya a vad oldalak ismerete alapján. Egy véna, ahol mély mélységekből lehet karaktereket találni. Szakadékaival, de váratlan ragyogásával is, amely nagyon kiemelkedik a komorságból, amely új reményeket rejt magában abban, amit emberi állapotnak nevezünk.

Daniel Fopiani 3 legjobban ajánlott regénye

A megfulladtak szíve

Egy nagyon igaz drámáról új árnyakat fedezünk fel ebben a történetben, mint sötét viharok mindenféle öröklött számára. Azok, akik úgy keresik a helyüket a világban, hogy elhagynak minden maradványt annak, amit otthonuknak gondoltak. A hontalanokra jellemző elembertelenedésen és elidegenedésen túl a remény egy távoli sziget, ahol lehetőség szerint nyugalomra lelhet...

Timbuktuból Doudou és felesége a háború elől Melilla felé menekülnek, hogy jobb életet keressenek. A marokkói rendőrség és a kétségbeesésüket kihasználó maffiák többszöri visszaélései után sikerül feljutniuk egy kis hajóra. Terhes, és attól tartanak, hogy megfullad a tengerben.

Az Alborán-sziget kis temetőjében egy afrikai eredetű megcsonkított fej tűnik fel, körülötte lefejezett sirályok, helyükön porcelán babafejekkel. A spanyol haditengerészet egy kis részlege által lakott sziget, melynek célja, hogy megóvja a nemzeti területet élő vagy holt bevándorlók esetleges érkezésétől, és a terület védett ökoszisztémáját biztosítsa a Junta biológusával együttműködve. Andalúzia.

Julia Cervantes őrmestert, egy tapasztalt tengerészgyalogost küldik a kontingenssel, amely a hátborzongató felfedezés után Alboránba utazik. Csak a fia, Mario és az anyja marad az életében. Több év után sem tudja túllépni férje halálát.

Egy iszonyatos vihar idején teljesen elszakadnak a külvilágtól, és a világítótorony hangszórójából furcsa altatódalt kezdenek hallani: „Tíz kis katona ment vacsorázni; egy megfulladt és kilenc maradt.” Amikor elkezdődnek a gyilkosságok, a szigeten elszabadul a rémület. Juliának meg kell találnia a tettest, ha épségben vissza akar térni fiához, de van még valaki a szigeten, vagy a gyilkos a bajtársai között van?

A sötét dallama

A hősök soha nem szűnnek meg hősnek lenni. Még akkor sem, ha az utolsó küldetés sarkán a vereség fenyeget. Az egyetlen lehetőség tehát az, hogy tovább húzzuk azt, ami a hősiességből maradt, annak igazolására, hogy a jó cselekvés gondolatának mindig volt értelme, bármennyire is az árnyékba merült.

Adriano kész ember, semmi sem maradt abból a tapasztalt őrmesterből, aki Intxaurrondóban olyan támadást szenvedett, amitől megvakult. A robbanás szétzúzta szemgödrét és egész életét: most egy eltorzult szörnyeteg, vak, aki Cádizban él feleségétől, Patriciától, aki alig bírja a rutint, és aki a férje iránt érzett mély szerelem ellenére nem tud nem gyötrődni, ráadásul attól a szüntelen fájdalomtól, hogy nincs gyereke.

Amikor Román hadnagy Adriano segítségét kéri a várost terrorizáló gyilkos megtalálásához, tudja, hogy vaksága ellenére sem fogja tudni visszautasítani. Az első áldozat vadul megcsonkítottnak tűnik a régészeti múzeumban, a második pedig az egyik legforgalmasabb parkban. Adriano megérzi, hogy a pszichopata Herkules tizenkét munkáját utánozza. Így kezdődik egy nyomozás, amely feltárja az emberi félelem, nyomorúság és szerelem mély titkait.

Woodworm

Az író paradigmája, aki elmesélendő történetet keres. Az üres papírlap pánikja és az alkotói folyamat elhasználódása a cselekmény tökéletessége és az egyes szereplők legjobb jellemzése felé. Az az érzés, hogy ha nem találsz egy jó történetet, amit elmesélhetsz, akkor a közeli forrásokból kell megmagyaráznod, és feketére kell helyezned a legzavaróbb cselekményt, például magát az életet.

Egy író alacsony órákon nem tud semmi tisztességes dolgot írni. Úgy tűnik, hogy legújabb regényének kereskedelmi sikere a bizonytalanság hurkába sodorta, ami miatt az üres lap előtt ragad. Nyaralásra kényszeríti magát, és egy időre elszigeteli magát a Sierra de Cádizban, egy lelki menedékhelyen, ahol megfeledkezik a kiadó nyomásáról, a kifizetetlen számlákról és az állandó telefonálásról.

Ahogy telnek a napok, felfedezi, hogy a kabinban, ahol tartózkodik, minden reggel egy új szám jelenik meg a falra festve. Egy visszaszámlálás nyilvánvaló magyarázat nélkül, ami végül a legnagyobb megszállottságba taszítja. Élete valószínűleg veszélyben forog, és az idő fogy. A számok nem bocsátanak meg.

Alkotói válság, színhelyváltás, rejtélyes események, halál, szerelem és megbékélés önmagával. Mindezt mélyen vidékies és cadiz ízvilággal, friss, mozgékony és nyitott narratívával mesélve. Ezek a Fopiani jellegzetes vonásai, amelyek enyhén underground vonásokkal kiemelik a műfajon belül. La Carcoma egy város, de egyben metafora is.