Komoly viselkedĂ©sĂ©Ă©rt Ă©s jelenlegi tragikus szĂ©psĂ©girodalmáért Jerome Ferrari lehet az Carlos Castan gabacha verziĂł. De gyanĂşs hasonlĂłságok formájában Ă©s tartalmában, Ă©s mivel egyĂ©rtelmű, hogy a reinkarnáciĂł legalább egy halált igĂ©nyel, bizonyĂtott, hogy minden hivatkozott szerzĹ‘ más Ă©s a vĂ©letlenek csak vĂ©letlenek.
Por suerte ambos siguen vivos y en lo que al escritor con apellido de bĂłlido concierne el asunto rompe más en la novela que en el relato que cultiva Castán. Y en esas novelas descubrimos esos abismos habituales, recurrentes, extrañamente inoportunos pero perfectamente mimados por este tipo de escritores. VacĂos desde los que, sin embargo, acabo brotando una vida que sorprende y fascina más aĂşn por antojarse a todas luces algo imposible.
A szomorĂşság, mint kreatĂv talaj ajándĂ©ka, hogy örökre dĂszĂtse a kegyelmessĂ©g ragyogĂł Ă©rzĂ©sĂ©t. A prĂłzai lĂra, amely tĂşlmutat a konkrĂ©t műhöz valĂł tartozás gondolatán, hogy általános szimfĂłniája legyen mindannak, amit ez a francia elbeszĂ©lĹ‘ Ăr.
Jérome Ferrari 3 legjobb könyve
Az ő képére
A fotográfia művĂ©szet, amikor a fotĂłs ragaszkodik ahhoz, hogy tĂşllĂ©pjen a pillanatokon, feltárja azokat azzal a rĂ©gi törĹ‘dĂ©ssel, hogy az Ă©letet papĂron tárolja, mint tökĂ©letes alkĂmiát az Ă©lĹ‘k Ă©s az inertek között. ĂŤgy Ă©rthetĹ‘ meg e regĂ©ny fĹ‘szereplĹ‘jĂ©nek fĹ‘szerepe valamiben, ami messze tĂşlmutat a törtĂ©net törtĂ©netĂ©n.
Una joven fotĂłgrafa muere repentinamente en un accidente en una carretera de Calvi, CĂłrcega. En su funeral, iniciado por su Tao, se recordará a la persona que fue: aquella que hizo de la fotografĂa y la polĂtica los pilares de su vida.
KĂ©t szenvedĂ©ly, amelyek már a kezdetektĹ‘l arra kĂ©sztettĂ©k, hogy elsĹ‘ szerelmĂ©vel bekapcsolĂłdjon a korzikai fĂĽggetlensĂ©gĂ©rt folytatott harcba, Ă©s már a kilencvenes Ă©vekben elutazott, hogy kamerájával rögzĂtse a jugoszláv háborĂşkat. Ebben az elismert munkában a Goncourt -dĂjas JĂ©rĂ´me Ferrari feltárja a szakadĂ©kot a valĂłság Ă©s a kĂ©p között, miközben mesterien ötvözi a szabad nĹ‘ Ă©lĂ©nk portrĂ©ját a korzikai törtĂ©nelem krĂłnikájával.
A kezdet
Az intelligencia Ă©s az Ă©sz kudarcát sok esetben az ember evolĂşciĂłs fejlĹ‘dĂ©se bizonyĂtja. Semmi sem hajlamos önpusztĂtásra olyan odaadással, mint a mi civilizáciĂłnk. Isten száműzetĂ©se árva filozĂłfiát hagy maga után, amely semmit sem tehet annak Ă©rdekĂ©ben, hogy visszatartsa a tehetetlensĂ©get okozĂł hekatombát, amely elĹ‘tt a gondolat is behĂłdol.
Egy elcsĂĽggedt, fiatal, feltörekvĹ‘ filozĂłfus felhĂvja a fizikai Nobel -dĂj alakját, Werner Heisenberget, azt a kivĂ©teles embert, aki annak idejĂ©n megkĂ©rdĹ‘jelezte Einstein klasszikus elveit, Ă©s megalapozta a kvantummechanika alapjait, de beleegyezett abba is, hogy egyĂĽttműködik a kvantummechanika kutatásában. Nácik, hogy megalkossák az atombombát. Miközben a tudĂłshoz szĂłl, a fiatal elbeszĂ©lĹ‘ megbĂ©kĂ©l saját lĂ©tezĂ©sĂ©nek hiányosságaival Ă©s kudarcaival, Ă©s kĂĽzd, hogy kiderĂtse, mennyire gonosz uralja a kortárs világot.
Heisenberg Ă©lete, ugyanolyan határozatlan, mint a bizonytalansági elve, kivĂ©teles helyszĂnĂ©vĂ© válik a Ferrari számára, hogy felfedje az emberi lĂ©lek Ă©s a világ titokzatos szĂ©psĂ©ge közötti közös, közös Ă©s kompromisszumos teret. Tovább A kezdet, a nyelv, de a csend is a kulcs, amely megnyitja a lĂ©t megĂ©rtĂ©sĂ©nek kapuit: Mi lenne, ha az irodalom Ă©s a költĂ©szet lenne az egyetlen eszköz, amely lehetĹ‘vĂ© teszi az ember számára, hogy felfedje a világegyetem kimondhatatlant, vagy csak egy pillanatra nĂ©zzen , Isten válla fölött? A fizikus hivatása egyben a költĹ‘ hivatása is?
Prédikáció Róma bukásáról
La Historia nos sermonea como los padres. La cuestiĂłn es aprender de las derrotas de otros que nos precedieron. Sin saber que todo, desde el más grande imperio hasta la pequeña voluntad que nos levanta de la cama, puede acabar por decaer definitivamente en el más negro de nuestros dĂas y sin remedio que provenga de sermĂłn alguno. Ganadora del premio Goncourt 2012, PrĂ©dikáciĂł RĂłma bukásárĂłl ez egy világos regĂ©ny egy civilizáciĂł vĂ©gĂ©rĹ‘l, egy Ă©vszázadrĂłl Ă©s egy ember Ă©letĂ©rĹ‘l.
Matthieu Ă©s Libero elutasĂtják a világot, amelyben Ă©lnek, ezĂ©rt felhagynak a párizsi filozĂłfiai tanulmányaikkal, hogy letelepedjenek Korzikán, Ă©s egy bárban dolgozzanak. Azonban az a kis paradicsom, amelyet felĂ©pĂtettek, Ă©s ahol letettĂ©k illĂşziĂłikat, hamarosan hanyatlásnak lesz kitĂ©ve.
«Nem igazán tudjuk, hogy melyek a világok Ă©s mitĹ‘l fĂĽgg a lĂ©tezĂ©sĂĽk. Valahol a világegyetemben meg lehet Ărni azt a titokzatos törvĂ©nyt, amely szabályozza annak keletkezĂ©sĂ©t, növekedĂ©sĂ©t Ă©s vĂ©gĂ©t. De ezt tudjuk: ahhoz, hogy Ăşj világ jöjjön lĂ©tre, a rĂ©gi világnak elĹ‘ször meg kell halnia.. »