Az általunk kiosztott lapok, Ramón Gallarttól

Sikeres metafora az asztalon lévő kártyák és az élet végső soron létezése között. A véletlen és az, amit mindenki javasol, egyszer belépett az élet játékába. A blöffölés lehet a legsikeresebb lépés, de mindig jó, ha tud csalni, ha nem magányos.

Hugo esetében az a dolga, hogy mindig emelje a licitet, sőt, ha kell, meg is törje a paklit. Mert amikor a játék végén a legjobb partnert keresi, akivel a sikerre törekszik, főhősünk előveszi a kártyákat a táskájából, hogy megússza a monoton játékot, amikor az ember egyszerűen bedobja a kártyákat.

És nem csak a szerelemről szólok, amit a párokról jelzem. Ebben a regényben az összes találkozás szálló szenvedélyekből, barátságból vagy a legteljesebb véletlenből fakad párosítás. A szerző pedig ezt használja ki arra, hogy szereplői lelkét egy csipetnyi mágikus realizmussal fedje fel. Nincs színlelés, hiszti vagy túlzás. Csak a szerző elkötelezettsége, hogy egész életet adjon azoknak, akik elkísérnek bennünket létezésük útján. És ezt úgy érjük el, mintha már ismernénk minden szereplőt valamelyik másik életből. Mert a természetesség ebben a regényben olyan, mint az azonnali empátia ajándéka.

Kétségtelen, hogy a cselekmény szereplői a valódiság és a közelség varázslatos érzésével lépnek kölcsönhatásba, amely a legintenzívebb kalandok megélésére késztet bennünket. Mert a történet apránként mindenféle összefonódások felé halad. A véletlenről, a kijátszott kártyákról és az egyes játékosok merészségéről, hogy elindítsák a rendelést vagy meghamisítsák a pókerüket.

És ezekben Hugo szerepe életrajzi ürügyül szolgál. Minden egy Hugo körül forog, aki napi ezeregy kalandját éli meg az irodalom legklasszikusabb nyüzsgőjének. Egy fickó időnként a hős felvillanásaival (a hősként mindenkit definiál, aki egyszerűen megteszi, amit tud), de a nihilista megidézések közötti nyomorúságaival is. Hugo alakításában minden megvan ahhoz, hogy a szomszéd minden fiának ellentmondásaiba beleférjen.

A cselekmény úgy alakul, mint egy ciklon, amely el akarja kapni Hugot. Az olyan szereplők, mint Cris vagy Manolo, az események rohamos fejlődéséhez adnak támogatást, amelyek a történet felfutása során nem sejtett szakadékok fölé helyezik őket. Az eredmény egy robbanás, az alapjainál dinamittal megrakott valóság, amely egyrészt felrobban, miközben egy olyan karakter belülről is felrobban, mint Hugo, aki maximálisan kijátszotta a lapjait. Jóban rosszban.

Ramón Gallart "A kártyák, amelyek megérintnek minket" című regényét most itt vásárolhatod meg:

Az általunk kiosztott kártyák
értékelő bejegyzés

Szólj hozzá

Ez az oldal Akismet-et használ a levélszemét csökkentése érdekében. Tudja meg, hogyan dolgozik a megjegyzés adatainak feldolgozása.